Programok

Jótékonysági Alapítványi Bál

Szeretnék a Gyöngyöshalászi Széchenyi István Általános Iskola valamennyi dolgozója és tanulója nevében köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen módon – szervezéssel, támogatással, felajánlással, résztvétellel – hozzájárultak Jótékonysági Alapítványi Bálunk sikeres megrendezéséhez. Támogatóink névsorát a bejegyzésben olvashatják.

Ezúton szeretném megköszönni Pásztor János polgármester Úrnak, Salamon Tamás alpolgármester Úrnak és Gyöngyöshalász Község képviselőtestületének, hogy 1.000.000,-Ft-tal támogatják diákjaink osztálykirándulását, amelyről szóló utalványt polgármester Úr a bálon adott át.

Nagy köszönet Kucsik Krisztiánnak és Sipos Csillának, a Szülői Közösség két vezetőjének, hogy hónapokon keresztül irányították a szervező munkát és az utolsó pillanatig becsülettel helyt álltak, a többi Szülőnek, Gulyásné Szoó Erikának, hogy segítették munkájukat!

Remélem, sok hasonlóan eredményes bálban lesz még részünk közösen!

KÖSZÖNÖM!

Márkus Mária

intézményvezető

Farsangbúcsúztató kiszebábégetés

A farsangi időszak végén elűztük a telet és a Kiszebábbal elégettünk minden rosszat!

Köszönjük a 3. osztály műsorát és Guba Dalma tanítónő felkészítését!

Nagy köszönet a szülőknek a finomabbnál finomabb farsangi fánkokért! Óriási sikere volt!

Kisfilmünk ide kattintva tekinthető meg

Széchenyis Farsang 2022

Iskolánk 2022. február 11-én tartotta diákjainak közös farsangi rendezvényét, melyen a tombola, a büfé és a jelmezverseny mellett újdonságként szerepelt szabadulószoba és játékterem.

A jelmezverseny helyezettjei a Diákönkormányzat döntése alapján:

1-2. osztály:
1. helyezett: Gabanyecz Linett és Suri Lilla
2. helyezett: Nyitó Bertin és Guruz Benedek
3. helyezett: Zai Hanna és Bánfalvi Áron

3-4. osztály:
1. helyezett: Pap Levente és Polgár Lilien
2. helyezett: Szabó Zea és Veres Petea
3. helyezett: Kiss Gellért Barnabás és Szabó Bátor

5-6. osztály:
1. Rédei Máté 5.o.
2. Korsós Hanna – Treszler Málna 5.o.
3. Gál Ádám 5.o.

7-8. osztály:
1. Kalmár József 8.o.
2. Pataki Ezékiel 8.o.
3. Hercegnők’ 7.o.

Gratulálunk a nyerteseknek!

FARSANGI SZABADULÓSZOBA

Farsang alkalmából bezártuk a csapatokat a tanterembe
A szabadulószobából a közös feladatmegoldásoknak köszönhetően mindenki kijutott.
A leggyorsabbak a 7. osztályból Nagy Blanka, Barabás Blanka, Banka Mira ès Suri Viktória voltak, így ők nyertèk el a Szabadulás mestere címet.
2. lett Hegede Dóra, Korsós Hanna, Gál Ádám, Veres Veronika, Korim Noémi és Koczka Vivien.
3. leggyorsabb idővel szabadult Kormos Kevin, Szabó Keán, Rèdei Bèla, Csèpány Levente, Garamszegi Gergő ès Nagy Martin Noel.

Mind a 10 rèsztvevő csapatnak gratulálunk!

Magyar Kultúra Napja –  2022. január 22.

Iskolánkban a Magyar Kultúra Napját online módon ünnepeltük.

Köszönjük az 5. osztály műsorát és Bukó Beatrix, osztályfőnök felkészítését!
Sajnos a gyerekek közül sokan betegek voltak, de a többiek ügyesen helyettesítették őket.

A műsor ide kattintva tekinthető meg !

6. osztály a Fővárosi Nagycirkuszban

Hatodik osztályos tanulóink a Lázár Ervin Program keretein belül a Fővárosi Nagycirkuszban tekinthették meg a Csillagtánc című előadást Tihanyiné Szabó Krisztina tanárnő kíséretében.

3-5. osztály a Gárdonyi Géza Színházban

2021. december 13-án a 3. és az 5.osztály látogathatott el a Lázár Ervin Program keretében az egri Gárdonyi Géza Színházba.
Benedek Elek tréfás meséjét,a Kolontos Palkó című mesejátékot láthatták a gyerekek Bella Istvánné, Pásztorné Fenyves Lenke, Urbán-Reszegi Nikoletta és Balogné Gönczy Éva tanár nénik kíséretében.
Kolontos Palkó, egy szegény legény kalandos története, akinek később úri dolga lesz a király házánál. Ezt a történetet vidám fordulatokkal jelenítették meg a színészek,a gyerekek és felnőttek legnagyobb örömére.
Gyakran hallatszott a nézőtérről kacagás.

Élményekkel gazdagodva térhettek haza gyermekeink.
„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.”

Luca napi hagyományőrzés és vásár

Luca nap alkalmából népi hagyományokkal ismerkedtek a tanulók, majd kézműves vásárt tartottunk és boszorkány jelmezversennyel színesítettük a napot.

I.    helyen Veres Petra (4.o.)
II.  helyen Pelei Linett (1.b.)
III. helyen pedig Gabanyecz Linett (1.a.) végzett.

Gratulálunk a nyerteseknek és köszönjük a résztvevők munkáját!

Karácsonyi betlehemes a Hagyományok Házában

2021. dec. 5. Márkus Mária tanárnő szervezésének köszönhetően Pásztorné Fenyves Lenke kolleganőmmel kísértük el az érdeklődő gyerekeket és szüleiket a Hagyományok Házába.

 .A magyar néptánc sokszínűségének elemeit felsorakoztató szívet-lelket melengető produkciót láthattunk a különböző korosztályokat képviselő táncosoktól Karácsonyi rege címmel. A közönség hosszas vastapssal hálálta meg a fergeteges, ugyanakkor megható, az embert magával ragadó előadást. Ezután a gyerekek az aulában kézműves foglalkozáson vehettek részt, ahol a bőrdíszművességgel ismerkedhettek meg,valamint a kukoricacsuhéból készített angyalkakészítés rejtelmeit sajátították el. „Mi pedig az ünnepváró fények kigyulladása idején még jobban hisszük, hogy világunk folyamatos és gyors változása mellett igény van a hagyományosra, az állandóra, a változatlanra, az örökérvényű kapaszkodókra és támpontokra is.”

Szilvi tanár néni

VIA NATURA Egyesület tehetségkutató versenye

Iskolánk mostani és volt diákjai Heves megyei tehetségkutató vetélkedőn vettek részt 2021. december 2-án.

Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját és szívből gratulálunk minden versenyzőnek!

A megyei döntőbe jutott Borcván Noémi, Veres Márk és a Gyöngyhalászok Néptánccsoport.

Iskolakóstolgató óvodásoknak

Iskolakóstolgató keretében nálunk jártak az óvodások. Az 1.a és 1.b osztály matematika és magyar óráiba nyertek bepillantást. Az elsősök és az óvodások is nagyon ügyesek voltak és jól érezték magukat.

Szeretettel várjuk őket szeptemberben!

Az Iskola fennállásának 60. évfordulója

Megünnepeltük iskolánk 60. születésnapját és minden pedagógusunkat, diákunkat hivatalosan, fogadalommal „széchenyissé” fogadtuk, melyet ezentúl az egyen nyakkendő jelképez majd.
iskolatörténeti kiállítással méltón emlékeztünk a legszebb pillanatokra.

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az esemény ünnepi színvonalához!

HALLOWEEN-BULI iskolánkban

A mai Halloween party-t a süti- és jelmezverseny után fergeteges bulival zárta a felső tagozat.

A jelmezverseny helyezettjei:
I. Király Amira
II. Treszler Málna
III. Komjáti Kevin

A sütiverseny helyezettjei:
I. Nagy Virág
II. Csuzdi Bence
III. Bánáti Petra, Bánáti Lili

Különdíjat kaptak:
Kukkel Veronika
Farkas Balázs
Stass Sándor

Gratulálunk a nyerteseknek!
és köszönjük a DÖK, valamint az SZMK munkáját!

Alsó tagozatos tanulóink sem maradtak ki a Halloween-i élményekből.
A tanulás mellett tökfaragással és rémséges jelmezesdivel töltötték a napot.

OPERALÁTOGATÁS a Lázár Ervin Program keretében

A 8. osztály Budapesten járt az Eiffel Műhelyházban, ahol két kisoperát nézhettek meg a Lázár Ervin Program keretében osztályfőnökük, Pásztorné Fenyves Lenke kíséretében.

Futás Pipishegyen!

Hat tanulónk képviselte iskolánkat a Mezei futóversenyen.
A megyei diákolimpiai döntőt a Pipishegyen rendezték meg október 19-én. Versenyzőink ügyesen, kitartóan versenyeztek és nagyot küzdöttek a számukra kijelölt távokon.
Gratulálunk nekik és köszönjük az önkormányzat segítségét a helyszínre való utazásban

Vadászkiállítás

Iskolánk tanulói jutalomkiránduláson vehettek részt. Budapesten, a Vadászkiállításon töltöttek egy felejthetetlen napot Menyhárt Cecília és Vágó Viktor pedagógusok irányításával.

Alapítványi bál

2021. október 16-án iskolánk alapítványa javára jótékonysági bált rendeztünk.

Köszönjük Pásztor János polgármester Úrnak, Gyöngyöshalász Községi Önkormányzatának a támogatást, Szabó Zsolt országgyűlési képviselő Úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat, minden Szülőnek, aki szívén viselte a bál ügyét, a rengeteg tombolafelajánlást, a támogatójegyeket, a szervezők munkáját, a néptáncosok szereplését.

Nagyon jól éreztük magunkat!

 

A népi gyermekjáték napja

A magyar Népi gyermekjáték napja programsorozatba 5. osztályunk csatlakozott, mely fergetegesen sikerült!

Atlétika verseny Nagyrédén

Október 8-án került sor Nagyrédén a 29. Szent Imre Kupa megrendezésére.

Iskolánk 7-8. osztályos lánycsapattal vett részt a színvonalas versenyen, ahol nagy küzdelemben és sportszerű versenyzéssel 100 m futásban, kislabdadobásban, távolugrásban és 800 m futásban mérhették össze tudásukat Nagyréde, Vámosgyörk és Atkár csapataival szemben.

Iskolánk versenyzői az 1. helyet szerezték meg a IV. korcsoportban.
A csapat tagjai: Nagy Lívia, Farkas Csilla, Hegedűs Amadea, Nyíri Fruzsina, Borcván Noémi és Szklenár Vanessza.

Gratulálunk nagyszerű teljesítményükhöz, nagyon ügyesen és fegyelmezetten versenyeztek!

Köszönjük az önkormányzat segítségét az utazáshoz!

Vágó Viktor, testnevelő tanár

Könyvtári óra

Rendkívüli könyvtári óra került megrendezésre a 7. osztálynak a Művelődési Ház könyvtárában. Az órát az egri Bródy Sándor Könyvtár munkatársa vezette.

Köszönjük a lehetőséget!

Ünnepi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének napján

8. osztályos tanulóink igényes és felemelő műsorral emlékeztek az aradi vértanúkra.
Köszönjük munkájukat és osztályfőnökük, Pásztorné Fenyves Lenke tanárnő felkészítését!

Széchenyi vetélkedő

Iskolánk névadójára, Széchenyi Istvánra emlékeztünk születési évfordulója alkalmából.
A felsős osztályok 4 fős csapatokkal képviseltették magukat a vetélkedőn. Rajzoltak képregényt, megoldottak totót, írtak verset, kitöltöttek kahoot tesztet, készítettek szófelhőt, sőt rappeltek is.

Köszönjük a zsűri: Forgó Ilona, Nagyné Mocsári Ilona tanárnők és Pásztor János polgármester úr értékelő munkáját.

A verseny eredménye:
1. helyezett: 7. osztály
2. helyezett: 8. osztály
3. helyezett holtversenyben az 5. és a 6. osztály.

Gratulálunk a versenyzőknek!

Palántaavató

Szept. 27-én került megrendezésre az első osztályosok Palántaavatója.
Palántáink, a negyedik osztály közreműködésével, az iskolán belüli tájékozódó, valamint az egyéb ügyességi és játékos feladatokat sikeresen teljesítették.

Gyöngyöshalászi Diáksport Nap

Iskolánk az idei évben is regisztrált és már évek óta lelkesen részt vesz az MDSZ által hirdetett és már hagyománnyá váló Magyar Diáksport Napjára.

Egy alapos és átmozgató gimnasztika után futásban mérhették össze tudásukat a fiatalok.
Alsós tanulóink az iskola körül kijelölt útvonalon polgárőrök által biztosított útvonalon futottak le a község rendezvényterére, ahol rövid pihenő után kezdetét vette a tanár nénik által öt munkahelyen vezényelt vetélkedők és ügyességi feladatok. Minden osztály kipróbálhatott minden állomást megadott idő alatt.
A felsős diákjaink 5-6. osztályos tanulóinak szintén kijelölt útvonalon kellett az iskola körül egy teljes kört lefutniuk (1 km/kör).
A 7-8. osztályos tanulóknak két kört kellett teljesíteni az iskola körül, majd rövid pihenő után őket is változatos sportfoglalkozások várták.

Közel 140 diákunkat sikerült egyszerre megmozgatnunk és a végére mindenki kellemesen elfáradva, de mosolyogva zárhatta le a hetet.
Köszönjük a lehetőséget idén is!

A diáknap képei ide kattintva tekinthetők meg !

Erdei tábor

A hatodik osztály a cserhátszentiváni Angyalkert táborban három napos erdei kiránduláson vehetett részt.
A tábort vezetik Vágó Viktor osztályfőnök és Menyhárt Cecília.

Az első napon a táborhely elfoglalása után egy 10 kilométeres túrával melegítettünk be, majd az azt követő meleg vacsora elfogyasztása után egy esti séta keretén belül csillaglesen jártunk és szarvasbőgést hallgattunk.

Köszönjük Gyöngyöshalász Önkormányzatának, hogy hozzájárult a gyermekek táborozásához és utazásához, melyhez szülői segítséget is kaptunk!

Erdei tábor

A 7.osztály erdei iskolai táborban vehetett részt Rózsaszentmártonban.

A Covid járvány utáni bezártság után igazi felüdülés volt az együtt töltött idő. Gazdag programok várták a gyerekeket, amelyeken nagyon jól érezték magukat. Úgy gondolom, hogy rengeteg élménnyel, kedves emlékkel tértek haza.
Köszönöm a segítséget a szülőknek és az önkormányzatnak, akik a szállításban vették ki a részüket.
Köszönettel tartozom Tihanyiné Szabó Krisztina kollaganőmnek, aki velem együtt vigyázott a gyerekek testi épségére.
A tábor remek hangulatából ízelítőt adnak az alábbi képek.

„Mégis azt mondom neked, sétálj a nap fényében, a felhők alatt, a holdas éjszakákon. Amit ott érzel, az ugyan nem mérhető, de boldoggá tesz.”(Louis de Saint-Marché)

Bella Istvánné Szilvi tanár néni

Évnyitó és szigetelt tornaterem átadása

Tanévnyitó ünnepségünk keretében került sor a Magyar Falu Program keretén belül felújított, szigetelt tornaterem átadására és az új első osztályosok fogadására.

Az ünnepség díszvendégei Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, Horváth Márta a Hatvani Tankerületi Központ igazgatója és Pásztor János polgármester voltak.